IUS EST ARS BONI ET AEQUI.
A jog a jó és a méltányos művészete
– Ulpianus

Üdvözlöm!

Dr. Gál D. Imre vagyok, ügyvéd. Jogi diplomámat 2013-ban szereztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Az egyetemi évek alatt gyakornoki időmet Egerben töltöttem Kulisityné dr. Juhász Mária ügyvédnőnél, majd a budapesti Oppenheim Ügyvédi Iroda gyakornoki programjában vettem részt közel fél éven keresztül.

A diploma megszerzését követően a budapesti székhelyű Lovászi-Tóth Ügyvédi Irodában helyezkedtem el, ahol előbb ügyvédjelöltként, majd a jogi szakvizsga sikeres letételét követően alkalmazott ügyvédként szereztem tapasztalatot. Az utóbbi években pedig már budapesti munkavégzésem mellett a Lovászi-Tóth Ügyvédi Iroda Egri Fiókirodáját is vezettem.

Mindig is célom volt, hogy ha lehetőségem nyílik rá, visszatérjek Egerbe, és az elmúlt évtizedekben megszerzett tudást és tapasztalatot szűkebb pátriám, s az itt élők javára fordíthassam.

Bízom benne, hogy honlapomon található információk segítséget nyújtanak Önnek, hogy az általam nyújtott szolgáltatásokkal megismerkedjen, és hamarosan Ügyfeleim közt üdvözölhetem!

Szakterületek / Szolgáltatások

Egy ingatlan megszerzése mindig felfokozott izgalommal, örömmel és várakozással tölti el az ügyletben részt vevő feleket.

Az ügyvéd feladata, hogy professzionális megoldások alkalmazása mellett, mindkét fél érdekeit szem előtt tartva teljeskörű tájékoztatást nyújtson, és létrehozza azt a joghatás kiváltására alkalmas szerződést, mely adott esetben akár hosszú időre is rendezheti a felek lakhatási viszonyait.

Az okiratszerkesztés keretein túl azonban elengedhetetlen, hogy a teljeskörű szolgáltatásnyújtás keretében a vagyonátruházás során felmerülő adó- és illetékfizetési kötelezettségekről is tájékoztatást nyújtsak Ügyfeleim számára, illetve, ha a finanszírozás pénzintézeti hitel, CSOK, vagy lakáselőtakarékossági fedezet bevonása útján történik, úgy az ezzel kapcsolatos kockázatokra külön is felhívjam az Ügyfelek figyelmét, valamint segítséget nyújtsak a kapcsolódó ügyintézésben is.

Ingatlanokkal kapcsolatos tevékenységem keretében vállalom:

  • ingatlanokkal (lakóház, társasházi lakás, garázs, pince, stb.) kapcsolatos szerződések (adásvételi, csere, ajándékozási),
  • termőföld adásvételi szerződések,
  • haszonélvezeti jog alapítására és törlésére irányuló megállapodások,
  • telekhatár rendezéssel, telekalakítással kapcsolatos szerződések,
  • ingatlannal kapcsolatos bérleti szerződések,
  • osztatlan közös tulajdonú ingatlanok használati megállapodásainak szerkesztését,
  • birtokvédelmi ügyek kezelését.

A társasági jog területén végzett tevékenységem magába foglalja valamennyi cégforma és gazdálkodó szervezet részére a komplex jogi szolgáltatásokat.

A társasági jogi szolgáltatások keretein belül eseti jelleggel és tartós megbízás keretében is vállalom a gazdasági társaságokkal kapcsolatos mindennemű társasági jogi változásbejegyzési eljárásban az okirat szerkesztési és jogi képviseleti tevékenység ellátását (bt., kft., zrt. alapítás, módosítás, egyesülés, szétválás, átalakulás, tőkeemelés, végelszámolás), továbbá a cégfelvásárlásokhoz kapcsolódóan a tranzakciók előtti teljeskörű cégátvilágítást (due diligence).

A gazdálkodó szervezetek működtetése hatékony és folyamatos jogi támogatást igényel, így megbízóim részére vállalom a társasági alapdokumentumok elkészítésén túlmenően az ügyleti dokumentumok (vállalkozási szerződés, megbízási szerződés, teljesítésigazolás, stb) előzetes áttekintését, véleményezését, továbbá szerkesztését is. Különösen a nagy értékű beruházások és projektek kapcsán szükséges a naprakész és folyamatos jogi támogatás, mert egy jól előkészített szerződés (módosítás) megfontolt üzleti döntések alapját képezheti, mely számtalan későbbi kellemetlenségtől és felesleges kiadástól kímélheti meg a résztvevőket.

A gazdálkodó szervezetek részére nyújtott komplex szolgáltatásom keretében természetesen elmaradhatatlan az adott cég munkajogi dokumentumainak előkészítése, munkaszerződések és munkaviszonyt lezáró dokumentumok szerkesztése, továbbá a tevékenységhez kapcsolódó egyes hatósági eljárásokban (pl: NAV jogkövetési vizsgálat, NAV ellenőrzés, kormányhivatali hatósági ellenőrzés, engedélyezési eljárások) a jogi képviselet ellátása.

Elsősorban a gazdasági élet szereplői között gyakori jelenség, hogy valamelyik szerződéses partner fizetési késedelembe esik. A késedelem önmagában is hátrányos pénzügyi tényező minden gazdasági szereplő számára, továbbá lavina méretű körbetartozásokat és láncreakciókat képes elindítani, így nagyon fontos a fizetési fegyelem betartása és betartatása.

A szerződési biztosítékok rendszerén túlmenően (jelzálog alapítása, kezesség, stb), mely már jóval a késedelembe esését megelőzően is védelmet és biztonságot jelenthet a felek számára, az alábbi eszközök segítségével véleményem szerint jelentős mértékben növelni lehet a szerződéses partnerek teljesítési hajlandóságát.

Követeléskezelési tevékenységem körében vállalom:

  • szerződéses biztosítéki rendszerek kialakítását (jelzálogszerződés, kezességi szerződés)
  • lejárt esedékességű tartozások esetén fizetési felszólítások készítését
  • fizetési meghagyásos eljárások kezdeményezését
  • végrehajtási, valamint felszámolási eljárás kezdeményezését és az eljárás során a jogi képviselet ellátását
  • számlakövetelésből eredő jogvita esetén teljeskörű perjogi képviseletet is

Felsorolni sem lehet azon okirat típusokat, melyek az Ügyfél – jogszabályba nem ütköző – jognyilatkozatát tartalmazhatják és amely nyilatkozatok szerkesztésében az ügyvéd az Üttv. 42.§-ában foglalt keretek közt közreműködhet.

Ezen iratok speciális típusát jelentik azok az iratok, amelyeket bizonyos jogszabályi rendelkezések (pl a Ptk., az Inytv., vagy a Ctv. egyes szabályai) szigorú formai és tartalmi keretek közé szorítanak, ekként tehát kizárólag az ügyvéd (vagy épp közjegyző) által készített és ellenjegyzett okirat érheti el a célzott joghatást. Az Üttv. 43-44.§ alapján az ellenjegyzéssel az ügyvéd többek között azt is tanúsítja, hogy az okirat a jogszabályoknak megfelel.

Okiratszerkesztési tevékenységem körében – az ingatlanügyi és cégjogi vonatkozású dokumentumokon túlmenően – vállalom:

  • végrendeletek készítését és kamarai nyilvántartásban való elhelyezését,
  • tartási, életjáradéki, öröklési szerződések,
  • jelzálogszerződések, tartozáselismerő nyilatkozatok, engedményezési megállapodások
  • házassági vagyonjogi szerződések és megállapodások készítését
  • lajstromozott ingóságokra (pl.: hajó) vonatkozó megállapodások készítését


Tapasztalataim szerint az Ügyfelek manapság már kifejezetten végső megoldásnak, ultima ratio-nak tekintik a kontradiktórius eljárást. Magam is osztom ezen elgondolást, így minden esetben, amennyiben lehetőség mutatkozik rá, javaslatot teszek rá és megkísérlem a felek közti peren kívüli egyeztetés lefolytatását és megállapodás létrehozását.

Azon túl, hogy egy elkerülhetetlen jogvita esetén kötelességemnek tekintem Ügyfeleimet tájékoztatni a peres eljárás várható menetéről, annak szakaszairól illetve esetleges kimeneteléről; az adott jogkérdésben kialakult bírói gyakorlatról, az eljárásban felmerülhető perköltségről (szakértői díj, illeték összege), a határidőkről, illetve a bizonyítási teherről is igyekszem részletes tájékoztatással szolgálni.

Meggyőződésem, hogy a perben jelentős tények előzetes feltárása, a bizonyítással kapcsolatos lehetőségek előzetes mérlegelése mind hozzájárulhat az eredményes jogi képviseleti tevékenységhez.

Egyes pertípusok, így különösen jótállással, szavatossággal, vagy éppen épületek kivitelezésével kapcsolatos építőipari jogviták esetén, továbbá minden olyan esetben, amikor a felmerülő jogkérdés megítélése mellett műszaki szakkérdések is döntő szerephez jutnak, szükséges lehet a peres eljárást megelőzően olyan közjegyzői nemperes bizonyítási eljárás lefolytatására, melynek eredményeként a peres eljárásban perdöntő jelentőségű és tartalmú bizonyítékok, szakvélemények szerezhetők be, továbbá melyek alapján a jogvita várható kimenetele is bizonyosabban ítélhető meg.

Peres képviseleti tevékenységem keretein belül vállalom:

  • közigazgatási peres eljárásokban
  • polgári peres eljárásokban
  • házassági bontóperekben a jogi képviselet ellátását
  • a peres eljárást megelőző eljárásban való közreműködést (felszólítás készítése, közjegyzői előzetes bizonyítási eljárásban való közreműködés)

Mindennapi életünk során ma már szinte egészen biztos, hogy hosszabb vagy rövidebb időre részt veszünk a közlekedésben, akár utasként, akár gépjármű vezetőként, akár hivatásos sofőrként.

A felgyorsult és zsúfolt forgalom velejárója, hogy a nagy számok törvénye alapján alkalmanként kisebb közlekedési szabálysértések elkövetésére is sor kerül, vagy esetleg anyagi kárral járó baleset következik be.

A baleset bekövetkezése, illetve kisebb fokú közlekedési kihágások után lefolytatásra kerülő szabálysértési eljárástól én sem tudom mentesíteni a feleket, ha már megtörtént a baleset és a helyszínen nem sikerült megegyezni, de a szabálysértési eljárásban történő jogi képviselet egyértelműen segítséget nyújt az Ügyfél, mint eljárás alá vont személy érdekeinek védelmére, a jogorvoslati lehetőségek teljeskörű kimerítésére; továbbá elősegítheti, hogy a baleseti mechanizmus valósághűen kerüljön rekonstruálásra, ezáltal pedig az igazság felderítésre kerüljön és az események méltó és igazságos módon kerüljenek elbírálásra.

Stratégia

Eredményes és professzionális jogi képviseleti tevékenység elképzelhetetlen az ügy részleteinek, valamint az ügyfél érdekeinek alapos ismerete nélkül.

Nemcsak a magam, de az Ügyfél jól felfogott érdeke is, hogy az adott ügyet a szükséges mértékben és részleteiben megismerjük és áttekintsük, hiszen az ügy kezdeti szakaszában még nem tudható, hogy a későbbiek során melyik esemény, vagy melyik nyilatkozat fog majd kulcspozícióba kerülni. Az Ügyfél és ügyvéd közti együttműködés nélkülözhetetlen feltétele tehát a bizalom.

Éppen ezért első lépésként mindig szükségesnek vélek egy személyes konzultációt, melynek során feltérképezhetők az Ügyfél elképzelései és a tényállás részletei, továbbá a tényvázlathoz felállításához szükséges kérdések is tisztázásra kerülhetnek.

Az ügy érdemi áttekintése után kerülhet sor a részletes stratégia kidolgozására, a kockázatok ismertetésére, valamint a megbízás létrejötte esetén a megbízási szerződésben kerülhet rögzítésre a megállapodás tárgyát képező munkadíj is.

A jogi képviseleti tevékenység ellátása, valamint az okiratszerkesztés során kiemelten fontosnak érzem az Ügyfelekkel való folyamatos együttműködést, valamint a folyamatos és teljeskörű tájékoztatást.